A madár elhelyezése:

Hol és hogyan? Mindenki tudja, hogy a madár legjobban a szabadban érzi jól magát. De ha madártartásra szánjuk el magunkat, próbáljuk meg a lehető legnagyobb helyet biztosítani számukra. Egyes országokban törvény született arról, hogy mekkora helyen tartható madár. Egy megfelelő méretű kalitka 60 x 40 x 30 cm-es, 1 pár pinty nagyságú madárnak.
Ennél kisebb helyen a madár nem tud repülni, pedig ez alapfeltétele az egészséges felépítésű, jó kiállású madár kifejlődésének. (Egyes fajok kis helyen nem is hajlandóak költeni.) Természetesen egy röpde jobb a kalitkánál, ennek mérete attól függ, mekkora szabad hely áll rendelkezésünkre. A kalitkát huzatmentes, napfényes helyre tegyük úgy, hogy egyik része árnyékban maradjon, ahová a madár a tűző napsütés elől visszahúzódhat. Ha olyan a helységünk, ahol nincs elegendő természetes fény, akkor mesterséges világításról kell gondoskodni. Mintegy 40-50 cm-re a kalitkától helyezzünk el világítótestet, a fényforrás erőssége 60 W-nál ne legyen nagyobb, és ne neoncső legyen. Éjszakára egy 15 W-os izzót bekapcsolva hagyhatunk. Ez már nem zavarja a madár pihenését, ugyanakkor biztonságban érzi magát. Fontos, hogy a madár eredeti lakóhelyéhez hasonló klimatikus feltételeket biztosítsunk: hőmérséklet, páratartalom, fényviszonyok. Mivel a legtöbb díszmadár viszonylag meleg helyről származik (Afrika, Ausztrália, Dél-Amerika, Óceánia - tehát az Egyenlítőtől délre), többségük melegigényes, alacsony hőmérsékleten csak vegetál, megbetegszik, majd elpusztul. Az egzóták a 22 C-fok feletti állandó hőmérsékleten érzik jól magukat, de egyes fajok költéskor a 25 C-fok feletti hőmérsékletet igénylik. A hőmérsékletingadozást lehetőleg kerüljük. A legtöbb egzóta a magas hőmérséklethez, magas páratartalmat is igényel (60-70%). Ha a páratartalom alacsony, az a költésnél hátrányosan jelentkezik. Párásíthatjuk a levegőt a fűtőtestre helyezett párologtató edényekkel, de elektromos párologtatót is beszerezhetünk. A kalitkát rakjuk körbe virágokkal, ami nemcsak esztétikus, de a madár a sok-sok zöld növény között biztonságban érzi magát, és a rendszeres locsolás szintén emeli a páratartalmat.
 

A kalitka berendezése

Önetető. Az önetetőben a keresztbe fordult nagyobb magszemek elzárhatják a mag útját, ezért inkább lapos tálkába tegyük eléjük a mageleséget, amit naponta legalább egyszer töltsünk fel, mielőtt a maghéjakat kifújással eltávolítottuk.

Önitató. Mindenképpen praktikus. Naponta legalább egyszer (reggel) cseréljük az ivóvizet, az itatót mindennap mossuk körül. Az ivóvíz mindig állott legyen, a hideg csapvíz megfázáshoz vezethet.
Az egzóták nagyon szeretnek fürödni. Ha azt szeretnénk, hogy madaraink jól érezzék magukat, biztosítsunk számukra fürdési lehetőséget. Kereskedésekben kapható az erre a célra készült műanyag/üveg madárfürdető. A fürdővizet is naponta cseréljük, és a fürdőedényt szintén tartsuk tisztán. Vigyázzunk azonban, mert ha a hőmérséklet nem elég magas, a vizes madár könnyen megfázhat. 23-24 C-fok alatt a fürdetés nem ajánlatos. Az ivó-, és a fürdővíz hőfoka a szoba hőmérsékletével azonos legyen.
Legalább 2 ülőrúdat helyezzünk fel a kalitka hosszára merőlegesen, egyet az etető- és itatóedényekhez, egyet pedig magasabbra. Sajnos mostanában a kalitkához műanyag ülőrudakat adnak tartozékként. A legjobb, ha almafaágat vagy bodzaágat teszünk be helyette. Megoldás lehet, ha a barkácsboltban tiplifaként méterre vásárolható faanyagból a madárláb-fogásának megfelelő átmérőjűt kiválasztjuk, és otthon leszabjuk a megfelelő méretűre. Az ülőrudak végét csak egy helyen rögzítsük. Így ha a madár rászáll, az ülőrúd kissé rugózni tud, és ezáltal nem terheli meg a madár lábízületeit.
Magányosan tartott hullámospapagájnak felrakhatunk tükröt, "kelj fel jancsi"-t stb., de párban tartott madaraknak felesleges. Hintát azonban fel lehet tenni.
A kalitka aljára homokot vagy sódert kell szórni. A zúzógyomorban, az ún. begyben a táplálék aprításához, tehát az emésztéshez ez elengedhetetlenül fontos. A porrá tört faszén szintén az emésztéshez szükséges, ugyanakkor hasmenés esetén is (ha azt a túl sok zöldeleség okozza) segíthet.
Szórjuk a homokra 1-2 evőkanálnyi, kereskedésben kapható ásványi anyagot. A homokot hetente cseréljük, a kalitka alját fertőtlenítőszerrel mossuk le, mert az összegyűlt, bomlásnak indult ürülék fertőzést okozhat. A rácsozatról se feledkezzünk meg! A kalitkát betelepíthetjük műnövényekkel. Ezek langyos, mosószeres vízzel lemoshatók, ugyanakkor a természetesség érzetét keltik, a madarak "ízlésüknek" megfelelően rendezik át azokat.
 

Mivel tápláljuk a madarat?

Az egzóták eredeti élőhelyükön elsősorban füvek, gyomok félérett és érett magjait fogyasztják, valamint sok-sok apró rovart. Az általunk tartott egzótákat a következőképpen tápláljuk. Alaptakarmányuk a magvak, amit bőséges zöldeleséggel egészítsünk ki. Továbbá lágyeleséget, állati eredetű táplálékot, táplálékkiegészítőket, ásványi anyagokat adjunk nekik.
Magvak. A vékony héjú magokat részesítsük előnyben, ezeket könnyen fel tudják törni. Fehérköles, sárgaköles, vörösköles, fénymag, muhar. Adhatunk továbbá négermagot, szenegál kölest, amit a madár szívesen elfogyaszt. Saját magunk is összeállíthatjuk a magkeveréket, de készen is kaphatók. A gyárilag csomagolt készítmények között találunk igen jó minőségűeket, ezek általában kis kiszerelésűek, 40-50 dkg-osak. Előnyük, hogy vitaminozott készítmények. Annak ajánlom, akinek kevés madara van. Nagyobb állománynál azonban érdemes takarmányt árusító üzletet felkeresni, ahol nagyobb mennyiséget vásárolhatunk kedvezőbb áron. Ekkor saját magunk állíthatjuk össze különböző %-os megoszlásban a magvakat. Minden esetben legyünk óvatosak a magok beszerzésekor, mert a nyirkos, nedves helyen tárolt, vagy nem kellő tisztaságú (poros, penészes stb.) magok a madár megbetegedését, ill. pusztulását okozhatják.
A mageleségnél megemlítem a csíráztatott magot. Nagyon hasznos madarainknak, a kis csírák sok-sok vitamint tartalmaznak. Úgy készítjük, hogy a feletetni kívánt mennyiséget egy üvegtálba tesszük, annyi vizet öntünk rá, amennyi ellepi. Szobahőmérsékleten állni hagyjuk 48 óra hosszat úgy, hogy 12 óránként szűrőn átmossuk. Ezután 24 órán keresztül víz nélkül hagyjuk. Ekkor már megjelentek a kis csírakezdemények, és a következő nap reggelén már etethető is.
Zöldeleségek, gyümölcsök. Sárgarépa, saláta, spenót, uborka, tyúkhúr. Ezeket alaposan meg kell mosni és a nedvességtől leszárítani. Reszelve vagy apróra vágva tegyük madaraink elé. A tyúkhúrt magról lehet vetni akár nagyobb cserépbe is, így télen is könnyűszerrel lehet friss zöldeleségünk. Kerüljük az ún. puffasztó zöldségek, például: káposzta, karalábé adását. A gyümölcsök közül első helyen az almát említem. Próbálkozhatunk más gyümölcsökkel is, olyanokkal amelyekről a szennyeződés könnyen lemosható (szőlő, cseresznye, narancs) és a madár elfogadja.
Állati eredetű táplálék. Itt az egzóták két csoportját különböztetjük meg:
a) az egyik csoport viszonylag kevés állati eredetű táplálék (naponta 1-2 darab lisztkukac) mellett is szépen szaporodik (vagy akár ennek hiányában is);
b) a másik csoport viszont többféle állati eredetű táplálékot igényel (lisztkukac, muslica, tücsök, szöcske stb.), és ezek hiányában csak vegetál.
Az első csoportba főleg az ausztráliai eredetű fajok, a másodikba inkább az afrikaiak tartoznak. Az állati eredetű táplálékok beszerzése egy kicsit problémás. A lisztkukac viszonylag sok helyen kapható állatkereskedésekben, de pl. a tücsök, a muslica elég ritkaság. Tehát ha olyan madarat akarunk tenyészteni, amelyiknek sok és változatos állati táplálékra van szüksége, rákényszerül arra a tenyésztő, hogy saját maga "állítsa elő" a táplálékul szolgáló rovarokat. A lisztkukac tenyésztése egyszerű. Egy magasabb peremű, sima falú edény (ahonnan már nem tud kimászni) szükséges hozzá. Ha ez megvan, rétegezzük egymásra a következőket: zsákszövet, korpa, zsákszövet, a tetejére reszelt sárgarépa (a nedvesség miatt), majd a legvégén mintegy 20-30 darab lisztkukac. Rövid idő elteltével, folyamatosan "arathatjuk" a lisztkukactermést. A tücsök, muslinca mozgását kevéssé tudjuk koordinálni - ugrál-repül -, ezért házilagos előállítása is nehezebb. Etetéskor is vigyázni kell, mert könnyen szanaszét repül a helyiségben.
Tojásos lágyeleség. Alapja a reszelt, főtt tyúktojás, reszelt sárgarépával összekeverve. Kiegészíthetjük reszelt háztartási keksszel, reszelt sajttal, sütőben átsütött és a savótól kinyomott tehéntúróval. Kérdés, hányszor és mennyi tojást kapjanak a madarak. Van aki naponta ad, mások 2-3 naponta. A tyúktojást minimum 30 percig főzzük. Így az esetlegesen benne lévő, és megbetegedést okozó Salmonella-baktériumok elpusztulnak. A tojásos lágyeleség nagyon romlandó. Ezért mindig külön tálkába tegyük madaraink elé, és az el nem fogyasztott mennyiséget minél hamarabb vegyük ki. Lehetőleg 10 óránál tovább semmiképpen ne hagyjuk előttük.
Táplálék-kiegészítők. Szárított tojásos granulátumok, amelyek apró rákocskákat, vitaminokat, ásványi anyagokat tartalmaznak. Ezeket a jó minőségű táplálék-kiegészítőket érdemes beszerezni. Ezek kis tálkákban állandóan madaraink előtt lehetnek.
Az ásványi anyagok és a vitaminok ugyanolyan fontosak a madarainknak, mint nekünk embereknek. Az állatgyógyszertárakban igen nagy a választék mind a magyar, mind pedig a külföldi vitaminkészítményekből.
Szépia. A tintahal váza. Mindig legyen a madarak előtt, akár reszelve is. Rendkívül fontos a csontképződéshez. Tojásrakás időszakában hiánya lágyhéjú tojást, ill. tojáselakadást okoz.
Fürtösköles más néven csumíz. Korlátlan mennyiségben etethetjük, nálam a vöröset jobban szeretik mint a sárgát.
Sokan félnek zöldeleséget adni mert úgy vélik, hasmenést kapnak tőle a madarak, van aki a tojásos lágyeleséget hagyta el madarai étrendjéből, mondván a túlzott fehérjebevitel májbetegségeket okoz. A kérdés megválaszolásra vár.
 

Hogyan szaporítsuk a madarakat?

A szaporításhoz először is nagyon fontos, hogy legyen egy hím és egy tojó madarunk. Ez kicsit viccesen hangzik, de nem is mindig olyan egyszerű a helyzet. Sok madárfajtánál szinte lehetetlen, vagy csak gyakorlott madártenyésztő tudja megkülönböztetni a két nemet. Egyes madárfajoknál a hím és a tojó színe vagy mintázata eltérő, illetve valamelyikük speciális külső jegyet visel. Pl. az amarantnál a hím pirosas színű, míg a tojón a barnás szín dominál. A szalagpinty hímek nyakán a toroknál egy jellegzetes vörös csík - szalag - látszik. Ellenben a rizspinty, a szakállas amandina, a háromszínű papagájamandina, az apácapinty és még jó néhány madárfaj egyedeinél a nemek alig különböztethetők meg egymástól, és időnként még a gyakorlott madarász is zavarba jön. Bizonyos fajtáknál a teljes kiszíneződés befejeződéséig - ami változó időtartamú, de általában a 4-6 hónapos kor körülre tehető -, addig a két nem szinte teljesen egyforma, ilyen például a gould amandina. A szín mellett, a nemek megkülönböztetésére a másik lehetőség a madár éneke. A hímek kifejlett korukban énekelnek. Ez nem olyan szép, mint az énekes madaraké, de mindenesetre az adott fajra jellemző hang. Ha a madarat hosszabb ideig figyeljük, mint pl. a japáni sirálykapintyet, és énekel, akkor gyakorlatilag biztos, hogy hím. De megfigyelhetjük egészen fiatal gouldoknál is - már 2 hónapos koruk körül, hogy a hímek - bár egészen halkan - de énekelnek.
 

Hogyan alakíthatunk ki egy párt?

Általában az az elfogadott vélemény, hogy egy pár madár nem madár. Ez több szempontból is így van. Ha veszünk egy pár kifejlett madarat, az még nem biztos, hogy tényleg igazi pár is. Sajnos előfordul, hogy a párként vett madárról később kiderül, hogy két hímhez/tojóhoz jutottunk hozzá. Ez előfordulhat azért, mert tényleg nehéz megkülönböztetni a nemeket, de sajnos az sincs kizárva, hogy becsapott minket az eladó. De az is előfordul, hogy azért nem igazi a pár, mert a hím nem fogadja el a tojót, vagy a tojó nem fogadja el párjául a hímet. Ne feledjük, hogy nemcsak a papagájok, de a pintyek is párválasztók! Kétségtelen tény, hogy egyes fajoknál több a hím a szaporulatban, mint a tojó, míg más fajoknál ez pont fordítva igaz. Ezért lehetőleg olyantól vásároljunk madarat, akiben megbízhatunk. Másik lehetőség, hogy megveszünk több fiatal madarat, és majd csak lesz közte 1-2 tojó vagy 1-2 hím. Ehhez általában legalább 4 madarat kell vásárolni.

A tenyésztés

Megkülönböztetjük az ún. ivarérettséget, és a tenyészérettséget. A két fogalom nem azonos. A madarak néhány hónapos korukban már ivarérettek, de nem tenyészérettek. A madarakat 8 hónapos koruk előtt ne vegyük tenyésztésbe. A túl korai pároztatás egyik következménye lehet például a tojáselakadás. Ez azt jelenti, hogy a tojó nem képes a tojást kitojni, az a kloákánál megreked. Fiatal tojóknál gyakori probléma, és sajnos sokszor a madár pusztulásához vezet.
A tenyésztés történhet kalitkában 1 párral, vagy volierben több párral. Egyes madarak azonban csak párban költethetők. Mások jól tűrik a társakat. A társas költetés előnye, hogy kevesebb gond van vele, viszont nehezebben lehet követni a madarak szaporodását. És itt most visszatérünk az "egy pár madár nem madár" szlogenhez. Van egy nagyon lényeges momentum, amit a tenyésztésnél nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ez pedig a beltenyésztés. Ez a kifejezés azt jelenti, hogy egymással rokonságban álló madarakat párosítunk össze. Mindenki előtt ismert, hogy embereknél a rokonok közötti kapcsolatból sokkal nagyobb számban születik károsodott utód. A középkorban például az uralkodó családokban nagy divat volt a családon belüli házasság, hogy a leendő uralkodótárs is királyi vérből származzon. Sajnos ezekből a házasságokból sok testileg vagy szellemileg fogyatékos, illetve satnya, gyengécske, beteges utód származott. Ez a madaraknál is így van. A természetben ritkán fordul elő, hogy egymással rokonságban álló madarak párosodjanak, mivel nagy a választási lehetőségük. Fogságban azonban előfordulhat, hogy ha valakinek van 1 pár madara, és azok szaporodnak, az utódokat - a testvéreket - egymással párosítja össze, majd ezeknek az utódaiból újabb párokat alakít ki. Ez a leghelytelenebb eljárás. Ezzel a módszerrel egy tökéletes beltenyészetet hozott létre. Ne állítsuk párba a szülőt a gyerekével, de még unokatestvéreket se szaporítsunk egymással. A természet úgy alakította ki, hogy egy új élet létrejöttéhez két nem szükséges. A természetben mindig a legerősebb, legegészségesebb egyedeknek van lehetőségük a szaporodásra, génállományuk továbbvitelére. Ez biztosítja azt, hogy a születendő utódok is életképesek, egészségesek legyenek, a legjobb génállományt hordozzák magukban, majd tovább örökítsék azt. Fogságban tartott madaraknál egyrészt nem biztos, hogy a legjobb génállományú madarak szaporodnak tovább, másrészt a rokon (azonos vérvonalú) madarak hibás géneket örökíthetnek tovább, ezáltal sokkal nagyobb %-ban kapunk "selejtes", akár keresztcsőrű utódokat is. Ha a rokonok pároztatását több generáción keresztül folyamatosan végezzük, végül a madarak génállománya nagymértékben azonos lesz. Törekedjünk arra, hogy a párok idegen vérvonalúak legyenek. Például ha veszünk egy pár madarat, de nem tudjuk biztosan, hogy testvérek-e, akkor inkább szerezzünk be még egy párat, és cseréljük fel a madarakat. Ezért jó, ha van legalább 2-3 párunk, melyekről biztosan tudjuk, hogy mindegyik egyed más-más vérvonalból származik, így megvan a lehetőségünk arra, hogy idegen vérvonalú párokat állítsunk össze az utódokból is. Az utódok egy részét eladhatjuk, vagy elcserélhetjük idegen vérvonalú madarakra. Ezt úgy nevezik, hogy vérfrissítés. A beltenyésztésnél meg kell említeni még egy fontos okot. Az Ausztráliában honos madarak kivitelét az ausztrál kormány megtiltotta. Emiatt, sajnos vadon befogott madarakhoz szinte lehetetlen hozzájutni. Pedig mindig ezeknek a génállománya a legjobb. Így egy idő után, bárhonnan is veszünk tenyésztett madarat, az valamilyen mértékben, de rokonságban lesz a miénkkel. Így egyre több problémával találjuk szembe magunkat: például nem tojik, vagy ha tojik is, nem költ, ha költ, nem nevel a madár stb., stb. Egyes madárfajok szinte csak dajkaszülőkkel szaporíthatók. Visszatérve a kiinduló gondolathoz, a kalitkában szaporított madárnál jobban nyomon tudjuk követni a rokoni szálakat. Tenyésztési naplót minden esetben vezessünk. Figyelembe kell venni a madár színét is, a párok kialakításánál. Egyes egzótafajok több színváltozatban léteznek, de ezek egy része az ember közreműködésének eredménye. Vannak olyan színváltozatú madarak, melyeket nem tanácsos párbaállítani, mert az utódok, vagy azok utódai a szüleik színét nem "szépen" hozzák vissza.
Ha a madárpár kész a tojásrakásra, annak többféle jelét is adják. A hím udvarolni kezd a tojónak. Erőteljesen énekel, táncol. Ha a tojó is kész a párzásra, akkor összebújnak, egymás fejét vakargatják. Ha van fenn odú, és találnak fészekanyagot, akkor azt csőrükbe veszik, és elkezdik az odúba behordani. Fészekanyagként száraz füvet adjunk. Ezután nemsokára a tojásrakás is megkezdődik. A tojó naponta 1 tojást tojik, reggel és délután. A tojások száma általában 4-6, de ez fajtánként és egyedenként változó. Nem ritkaság a 8 sem. Ezek azonban nem biztos, hogy mind termékenyek. Először tojó madárnál előfordulhat, hogy az első fészekalj összes tojása üres. Ettől nem kell megijedni, majd a másodikban az arány sokkal jobb lesz. Általában a második-harmadik tojás lerakása után elkezdődik a költés. A hím és a tojó felváltva költenek. A költési idő általában 14 nap körül van. Költés alatt ne nagyon zavarjuk őket. Van olyan madár, amelyik otthagyja a tojásait, ha nézegetjük, netalántán az odúba is benyúlunk. A kikelt fiókák nagyon kicsik, a szemük csukva van és csupaszak. Kelésük után, még kb. 3 hétig vannak az odúban. Addig a szülők etetik őket. Kezdetben a visszaöklendezett begyváladékukkal, az ún. begytejjel táplálják fiókáikat, később a kissé már megemésztett lágyeleséget, magvakat öklendezik vissza. Néha óvatosan bepillanthatunk az odúba, ugyanis előfordulhat, hogy 1-2 fióka elpusztul, és azt el kell távolítanunk. Ha érzékeny a madarunk a fészekellenőrzésre, inkább hagyjuk a kirepülés utánra. A kelés utáni 4. héten a fiókák kirepülnek az odúból. Ekkor még nem nagyon hasonlítanak a szüleikre. Fejük, testük gömbölyded, termetük lényegesen kisebb az öregekénél. Tollazatuk és csőrük még nem színes, általában szürkés vagy feketés. A csőr és a toll színeződése csak később történik meg, néhány hét vagy hónap alatt. Ez fajtától függően változó. A kirepült kismadarakat a szülők egy darabig még etetik, de azután külön kell őket tenni. Ezután a szülők ismét egy újabb fészekalj összállításába kezdenek.

Problémák a tenyésztés során

A költés és nevelés során számos problémával kerülhetünk szembe. Egyik gond, hogy a lerakott tojásokat a madarak nem mindig költik ki, hanem otthagyják. Sokszor megtörténik az is, hogy a kikelt fiókákat a szüleik nem etetik, nem gondozzák, vagy egyszerűen kidobálják a fészekből. Ezek ellen sajnos nem sokat lehet tenni, ugyanis a beltenyésztés során sok madárból kiveszett az az ösztön, ami a költést és fiókanevelést irányítja. De az is lehet, hogy nem áll rendelkezésre elegendő és megfelelő táplálék. Ha az első lehetőség áll fenn, akkor vagy leállítjuk az adott pár tenyésztését, vagy megpróbáljuk a letojt tojásokat áttenni dajkamadarak alá, amelyek más madár tojásait is kiköltik és felnevelik a fiókákat. Erre a célra legmegfelelőbb a japáni sirályka, de a zebrapintyek is gyakran beválnak. Sajnos az így felnevelt madarak általában később maguk sem válnak jó szülőkké.
Ha olyan eset adódik, hogy van egy biztosan ellentétes nemekből álló párunk, és hosszabb időn keresztül mégsem foglalkoznak egymással, kerülik egymást, valószínű, hogy nem tetszenek egymásnak. Ilyenkor meg kell próbálni mindkettőt új társsal összetenni.

Hányszor költessük?

Az egzóták képesek egymás után 5-6-szor is költeni. Ha azonban igazán szeretjük madarainkat, akkor évi 3 költésnél többet ne engedjünk nekik. A tojásrakás, a fiókák nevelése nagyon kimeríti a madár szervezetét. Az évente 3-szori költés kb. 6 hónap alatt lezajlik, így marad 6 hónap ideje a pihenésre, erőgyűjtésre. A folyamatos költetéssel kizsigereljük a madarat, élettartama is megrövidül. Ha a harmadik költés után levesszük az odút, a madár a tojásrakást automatikusan leállítja.